Hogyan segített a generációváltás újra összejönni az exemmel

A munkában, számítógép előtt töltött nyolc (vagy kilenc, kilenc és fél…) óra után mindig jól esik egy kis tréning a konditeremben. Mit kicsi, inkább sok és intenzív! Én csakis így szeretem, és így érzem értelmét, ez az, ami a leginkább jót tesz a testemnek és a lelkemnek is.

Egy időben minden hétköznap lementem az irodánk földszintjén lévő konditerembe, ahová főleg a munkatársaim jártak. Már mindenkit ismertem a cégnél, és az az igazság, hogy nagyon untam  velük dumálni állandóan, főleg az idegesítő udvariassági csevegéseket, amit persze mindig mindenki elvár.

Egyik nap pont a legunalmasabb, legellenszenvesebb lány közeledett felém széles mosollyal, látszott rajta, hogy szóba akar elegyedni velem, úgyhogy gyorsan, szinte reflexszerűen körülnéztem, hogy hova menekülhetnék. Nem messze állt egy normálisnak tűnő, korombeli nő, akit még sosem láttam ott azelőtt. Futólépésben indultam oda hozzá és megszólítottam, de rögtön olyan stílusban, barátságosan és közvetlenül, mintha régóta ismernénk egymást, hiszen csak így kerülhettem el a kolléganőmmel való csevegést. „Hát hellóka! Te is ide jársz?” – valami ilyesmit mondhattam. A lány persze semmit sem értett, nem kicsit meglepetten nézett rám, de viszonozta az üdvözlésemet, és amikor odaért a kolléganőm, akit hűvösen köszöntöttem, és közöltem vele, hogy bocsi, de sok megbeszélnivalónk van a barátnőmmel, mert már rég nem láttuk egymást, az ismeretlen lány rögtön vette a lapot, és helyeselt. Szóval hamar kiderült, hogy nagyon jó fej.

Így ismerkedtünk meg, azóta is nagyon jóban vagyunk, és legalább hetente találkozunk. Ezután elkezdtünk dumálni, és többek között megkérdeztem, hogy mit dogozik. Épp valamelyik gépen volt már kicsit kifulladva, és csak ennyit mondott: „generációváltás kkv”. „Az meg mi?” – kérdeztem, komolyan sose hallottam ilyesmiről. Intett, hogy majd később elmondja, bonyolult, mondta, majd menjünk el egy smoothie-ra vagy valamire utána és elmesélem.

Be is ültünk egy bárba, ahol elmesélte a munkája részleteit. Először belefogott egy hosszas magyarázatba arról, hogy a családi kis- és középvállalkozások, azaz a kkv-k nagy része sajnos megszűnik a generációváltáskor, azaz akkor, amikor az alapítók már nyugdíjasak, idősek, vagy betegek lesznek, esetleg valami más miatt akarják átadni a vállalkozást mondjuk a gyerekeiknek vagy más utódoknak. Sok a lehetséges konfliktus, probléma, ami felmerülhet ilyenkor, és ezeket borzasztó nehéz családon belül megoldani. A cég pedig, amelyiknél dolgozik, segít abban, hogy ezek a kis- és középvállalkozások fennmaradjanak, és nagyobb gondok nélkül menjen végbe a váltás, hogy aztán zavartalanul működhessenek tovább.

Ez nagyon érdekesnek tűnt számomra, mert én is találkoztam hasonló esettel. Ott a cégalapító apa, hiába ment elvileg nyugdíjba, továbbra sem tudott elszakadni a posztjától, feladataitól, és egyfolytában a fiai körmére nézett, minden nap hívogatta őket, elkérte a könyvelésüket, hiába könyörögtek az amúgy közgazdász, nagyon talpraesett és rendes gyerekei. Az egyik fiával jártam, és egyfolytában erre panaszkodott szegény, ezért elég jól ismerem a sztorit. Lehet, hogy nem is hallottak arról, hogy ilyen fajta segítséget kaphatnának, pedig biztosan nagyon hasznos lenne a számukra. Mondjuk abban nem vagyok biztos, hogy a keményfejű, szigorú apa ebbe belemegy. Bár ki tudja, biztosan megvannak a módszereik arra, hogy ezt is megoldják.

Később edzésről, diétákról, receptekről beszélgettünk, mert persze mindkettőnknek ezek a kedvenc témái. Sokszor órákat töltök azzal, hogy összeállítsam a következő heti étrendemet meg az edzéstervemet. Meg is van az eredménye! Sokat nevettünk, nagyon jól éreztük magunkat.

Később még este is erre a vicces konditermi esetre gondoltam meg a generációváltás dologra, és – bár a szakítás óta nem beszéltünk – eldöntöttem, hogy felhívom Petit, hogy beszámoljak neki erről, hátha jól jön neki ez az infó, és hát mindig szívesen segítek mindenkinek. Talán egy kicsit jellemhiba is ez nálam, és túlságosan is tukmálom az általam kitalált megoldásokat, de hát ez van, nem bírtam megállni. Fel is hívtam még aznap, és meglepetésemre iszonyúan megörült a hírnek,  rögtön el is kérte a generációváltással foglalkozó cég elérhetőségét. Azt mondta, már holnap felkeresi őket.

Aztán másnap este visszahívott azzal, hogy nagyon köszöni az ajánlást, mert lehet, hogy ez fogja megoldani élete nagy problémáját, és végre-valahára nem kell majd állandóan ezen idegeskednie. Majd megkérdezte, hogy nincs-e kedvem vele vacsorázni másnap, ami igencsak randi meghívásnak hangzott, úgyhogy iszonyú izgatott lettem, mert még mindig sokat gondoltam rá, és kis habozás után beleegyeztem, hiszen épp szingli voltam, és amúgy pont azért szakítottunk, mert egyfolytában az apja meg a vállalkozás miatt idegeskedett, tehát, gondoltam, hogy ez talán hamarosan úgyis megszűnik. Amúgy meg nagyon rendes pasi volt, és igazán jó volt vele, nagyon szerettük egymást.

Randiztunk, és fantasztikus volt! Rögtön egy hullámhosszon voltunk, azt is elkerültük, hogy a múlton rágódjunk. Néhány hónappal később össze is költöztünk. Mindeközben pedig a segítség következtében, melyet nekem köszönhettek, végre rendeződött a helyzet a vállalkozásával meg az apjával. Azóta sokkal jobb a viszonya a családjával is, a szülei pedig annyira megnyugodtak és oly mértékig rá merték végre bízni a céget, hogy elutaztak egy egyhónapos világ körüli útra!